ÁSZF

ATEXT KFT.
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

1 A SZOLGÁLTATÁS TERJEDELME ÉS JELLEGE

1.1 Egyéb megegyezés hiányában a szolgáltatással kapcsolatosan a következő feltételek érvényesek.
1.2 A fordítóiroda kikötheti, hogy a megbízó a megrendelésében közölje a fordítás célját. Ezek például a következők lehetnek:
1.2.1 kizárólag tájékozódásra,
1.2.2 nyilvánosságra hozatalra, más célú kiadásra vagy reklámcélra,
1.2.3 jogi vonatkozású felhasználás érdekében, pl. szabadalmi és/vagy más eljáráshoz,
1.2.4 egyéb olyan célra, amelyre a szöveg fordításával foglalkozó fordítónak figyelemmel kell lennie, illetve
1.2.5 szóbeli fordítás esetén milyen jellegű a szolgáltatás. Konszekutív jellegűnek minősül minden olyan szolgáltatás, melynek eredményeként a célnyelvi szöveg a forrásnyelvi szöveg egy blokkja (amely lehet egy vagy több mondat) után hangzik el, és a forrásnyelvi szöveg előadója és a hallgatóság, valamint a fordítást végző személy között közvetlen kapcsolat létezik. Szimultán vagy szinkron jellegűnek minősül minden olyan szolgáltatás, melynek eredményeként a célnyelvi szöveg a forrásnyelvi szöveggel gyakorlatilag azonos időben hangzik el, és a forrásnyelvi szöveg előadója és a hallgatóság, valamint a fordítást végző személy között nincs közvetlen kapcsolat.
1.3 Ha a megbízó a fordítást a megrendelésben megadottól eltérő célra használja fel, az eltérő célra való felhasználásból adódó károk vagy következmények a megbízót terhelik.
1.4 Ha a fordítás célját a megrendelésben a fordítóirodával – kívánsága ellenére – nem ismertették, akkor a fordítóirodának a fordítást legjobb tudása szerint úgy kell elkészítenie, mintha a megbízó az 1.2.1. pont szerinti tájékozódás céljára szolgáló fordítást rendelt volna.
1.5 A fordítóiroda nem vállal felelősséget a fordítandó dokumentumban előforduló, közkinccsé még nem vált sajátos terminológiák fordításáért, kivéve, ha a megbízó a megrendeléssel együtt e terminológiákat a fordítóiroda rendelkezésére bocsátotta.
1.6 A megbízó megrendelésében a fordítóirodával történt előzetes megállapodás alapján kérheti a fordítás megfelelő számítógépes szövegszerkesztő rendszerrel történő feldolgozását, és mind nyomtatásban, mind adathordozón való szállítását, illetve a fordítás esetleges később tervezett módosításai miatt a fordítóirodánál történő adathordozón való archiválását külön díj ellenében.

2 MEGBÍZÁS

A megbízó a fordítandó, lektorálandó anyagokat e-mailben, faxon vagy postán küldi meg a fordítóiroda részére. A fordítandó anyag mellett a megbízó tájékoztatja a fordítóirodát az elvárt fordítási határidőről.
A fordítóiroda a megrendelések kapcsán az adott személy jogosultságát nem vizsgálja. A megbízó a megrendelés visszaigazolását követően, majd a fordítóiroda által elvégzett munka akár részleges teljesítését követően nem hivatkozhat a megrendelő személy hatáskör-túllépésére vagy jogosulatlanságára.
Nettó 200 000 Ft feletti megbízásokat a fordítóiroda külön írásbeli Eseti Megbízási szerződés keretében vállal.

3 A DÍJ

3.1 A fordítási szolgáltatások árait a fordítóiroda érvényes árjegyzéke vagy az adott munkára adott konkrét árajánlata határozza meg. Az írásbeli fordítások mennyiségi elszámolásánál az alapegység a célnyelv szerinti karakterek száma szóközökkel. A fordítóiroda jogosult minimum díj megállapítására. A szóbeli fordítások mennyiségi elszámolásánál az alapegység a megbízás teljesítésére fordított idő, beleértve, de nem kizárólag vidékre vagy külföldre irányuló megbízásoknál a helyszínre utazásra, a szünetekre és az étkezésre fordított időt is.
3.2 Árajánlat írásos, elektronikus formában és az árajánlat kiadásától számított max. 1 hét időtartamra érvényes.
3.3 Amennyiben a megbízó a szóbeli fordítás jellegét nem közli, és segédanyagot nem bocsát a fordítóiroda rendelkezésére, illetve írásbeli fordítás esetén a fordítandó dokumentumot nem bocsátja a fordítóiroda rendelkezésére az ajánlatkéréskor, a fordítóiroda csak tájékoztató árajánlatot ad, amelyet a megrendelés beérkezésekor a nevezett segédanyag, illetve a szóbeli fordítás jellege, vagy a fordítandó dokumentum ismeretében vagy visszaigazol, vagy új, kötelező érvényű árajánlatot ad és ennek elfogadása után kezdi meg a munkát.
3.4 Mások által végzett írásbeli fordítások lektorálásáért, illetve szóbeli fordítások minősítéséért a fordítóiroda a megfelelő jellegű fordítás díját számíthatja fel.
3.5 Írásbeli fordítás esetén a megbízó kérheti a már elvégzett és leszállított fordítás módosítását. Amennyiben a módosított szövegben a változtatások az előző változathoz képest nincsenek jól felismerhetően megjelölve, a fordítóiroda jogosult a teljes szöveg lektorálását illetve fordítását, és amennyiben a szöveget adathordozón a saját eszközeivel archiválta, az archiválás díját a megbízónak felszámolni. Amennyiben a megbízó csak a módosítások átvezetését rendeli meg, és a változtatásokat jól felismerhetően bejelöli a fordítandó dokumentumban, a fordítóiroda csak a bejelölt részeket fordítja le, és csak a lefordított szövegrészek fordítását, illetve egyéb járulékos ráfordításait számlázza a megbízónak.

4 A MEGBÍZÁS TELJESÍTÉSE

4.1 Ha a teljesítés napja (órája) a fordítóiroda által elfogadott megrendelés lényeges eleme, akkor ezt a megbízónak a megrendelésben közölnie kell. A fordítóiroda a lektorált, célnyelvre lefordított szövegeket elektronikus úton juttatja el a megbízó részére. Amennyiben erre nincs lehetősége, faxon vagy postán küldi meg.
4.2 A teljesítési határidő betartásának feltétele, hogy a megrendeléssel összhangban beérkezzen a fordítóirodához a fordításhoz szükséges összes dokumentum. Amennyiben ezen feltételek időben nem teljesülnek, akkor a teljesítési határidő megfelelő mértékben meghosszabbodik.
4.3 A késedelem a megbízót a szerződéstől való elállásra csak akkor jogosítja fel, ha ezt a szerződésben külön kikötötte. A megbízó késedelme a fordítóiroda késedelmét kizárja. Jogszerű elállás esetén a fordítóiroda csupán indokolt költségeinek megtérítésére tarthat igényt.
4.4 Abban az esetben, ha a fordítóiroda a munkát még nem kezdte el, de a megbízó egy már megrendelt fordítási megbízást visszavon, akkor a megbízás nettó értékének 10%-át köteles törlési díjként a fordítóirodának megfizetni.
4.5 A megbízó tudomásul veszi, hogy a szövegek e-mailen keresztüli, nem titkosított csatolmányként történő küldése nem biztosítja a szöveg titkosságát. A bizalmas dokumentumokat – külön megállapodása alapján – ajánlatos titkosítva továbbítani. A megbízó az e-mail üzenetben történő küldést saját kockázatára végzi, illetve kéri. Az ebből eredő károkért a fordítóiroda felelőséggel nem tartozik. A fordítóiroda nem felel továbbá az e-mailben megküldött szövegek esetleges sérüléseiért és a megbízóhoz határidőre történő megérkezéséért.
4.6 A fordítóiroda a fordítandó dokumentumot és az át nem vett fordítást csak a teljesítési határidőt követő 14 napig köteles megőrizni. Ezt az időt követően az anyagokért és dokumentumokért felelősséget nem vállal.

5 VIS MAJOR

Vis major a fordítóiroda és a megbízó szerződését megszünteti. A fordítóiroda a költségeit, illetve részteljesítése ellenértékét követelheti.

6 SZAVATOSSÁG

6.1 A fordítóirodának a fordítást a célnyelvre jó minőségben, a fordítás céljára alkalmas módon kell elkészítenie. A fordítandó dokumentumban előforduló, sajátos terminológiák fordítására a fordítóiroda nem köteles. A fordítás minőségével kapcsolatos bármely reklamációt írásbeli fordítás esetén a fordítás átvételétől számított egy héten belül, illetve szóbeli fordítás esetén közvetlenül annak teljesítését követően egy héten belül kell érvényesíteni. Ugyanezen időn belül lehet esetleges kárigényt a fordítóirodával szemben bejelenteni. A fordítási, lektorálási hiányosságokat, hibákat, illetőleg azok jellegét a megbízó köteles a lehető legpontosabban határozni.
6.2 Írásbeli fordítás esetén a fordítás tényleges hiányosságainak kijavítására a megbízónak lehetőséget és elegendő időt kell biztosítania a fordítóiroda számára. Amennyiben a megbízó ezt megtagadja vagy a hiányosságok megszüntetésére harmadik személyt kér fel, az a fordítóirodát mentesíti a hiánypótlási kötelezettsége alól. Amennyiben a fordítóiroda a neki biztosított idő alatt a hiánypótlást elvégzi, a megbízó a fordítóiroda számláját teljes összegben tartozik megfizetni.
Szóbeli fordítás esetén megbízó köteles három egybehangzó és elfogulatlan, névvel ellátott véleménnyel alátámasztani a fordítás hiányosságaival kapcsolatos reklamációs igényét. Ennek hiányában megbízó a fordítóiroda számláját teljes összegben tartozik kifizetni.
6.3 Ha a fordítóiroda a megfelelő határidő-hosszabbítás alatt nem javítja ki a hiányosságokat, akkor a megbízó elállhat a szerződéstől vagy a díj csökkentését kérheti. Jelentéktelen hiba esetén az elállás joga a megbízót nem illeti meg. Jelentéktelen a hiba, ha a szövegben értelemzavaró fordítási hiányosság nem észlelhető.
6.4 A nyomdai vagy egyéb úton megjelentetésre kerülő fordításoknál a fordítóiroda fokozott felelőssége csak akkor áll fenn az esetleges fordítási hiányosságokkal kapcsolatban, ha a megbízó az 1. pont szerint járt el, és ha a fordítóirodának módja volt a kefelevonatokat ellenőrizni, vagy más módon szerzői korrektúrát végezni. Ez esetben a fordítóiroda a korrektúráért külön díjat számíthat fel.
6.5 Írásbeli fordítás esetén nehezen olvasható (kézírásos vagy elmosódott), olvashatatlan, illetve értelmetlen dokumentumok fordításaira semmiféle szavatosság nem érvényesíthető.
Szóbeli fordítás esetén a különleges dialektusokban elhangzó, a normális beszéd sebességét meghaladó, vagy rossz minőségű műszaki feltételek mellett közvetített, illetve forrásnyelven sem értelmezhető forrásnyelvi szövegek fordítására semmiféle szavatosság nem érvényesíthető.
6.6 Nehezen írható a szöveg, ha táblázatos, túlnyomó részben képleteket, indexeket tartalmaz vagy a szöveg leírása folyamán eltérő ábécét (pl. latin és cirill) kell alkalmazni.
6.7 Stilisztikai javítások (módosítások), sajátos szakkifejezések (különösen ágazati, illetve a megbízó által, cégen belül használt), valamint nem definiált rövidítések, amennyiben a megbízó ezeket a megrendeléssel egy időben nem közli a fordítóirodával, nem ismerhetőek el fordítási hiányosságként.
6.8 A fordítóiroda semmiféle felelősséget nem vállal nevek és címek nem latin betűkkel vagy nem latin betűkről történő átírásáért. Ilyen esetekben ajánlatos, ha a megbízó a nevek és sajátos elnevezések átírását latin nyomtatott betűkkel egy külön lapon megadja.
6.9 A megrendelésben előre meghatározott vagy a megrendelésben nem kikötött szövegszerkesztővel elkészített, adathordozón is szállított fordítás a megbízó számítástechnikai eszközein bekövetkező inkompatibilitásáért a fordítóiroda semmiféle felelősséget nem vállal. A fordítóiroda a megbízó megrendelésére az adathordozón történő archiválást a legnagyobb gondossággal végzi, de az adatvesztés miatt a megbízó által érvényesíteni kívánt kárigényt minden esetben elutasítja.
6.10 Ha a megbízó a fordítást sürgősséggel rendeli meg, az szükségszerűen kizárja a megbízó szokásos gyakorlatának megfelelő magas színvonalú ellenőrzési tevékenységét.
6.11 A számok reprodukálása a kézirat alapján történik. A számok, méretek, valuták és hasonlók átszámításáért a fordítóiroda semmiféle felelősséget nem vállal.
6.12 A fordítóiroda köteles a fordítást megfelelő körültekintéssel elvégezni, de nem kötelezhető arra, hogy a megbízó szubjektív elvárásainak megfeleljen.
6.13 A fordítóiroda semmiféle felelősséget nem vállal a fordításra átadott szövegben előforduló hibákból, kihagyásokból, kétértelműségekből, forrásnyelven sem értelmezhető szövegből eredő fordítási hibákért.

7 KÁRTÉRÍTÉS

A megbízó a fordítás/lektorálás nem megfelelő minősége miatt a fordítóirodával szemben kártérítési igénnyel kizárólag abban az esetben élhet, ha a 6.2 pont szerinti kijavítást igénybe vette, de az nem járt eredménnyel. A fordítóiroda a megbízási érték 50%-áig, de maximum bruttó 100 000 Ft összeghatárig vállalja a bizonyított károk megtérítését.

8 FIZETÉS

8.1 Amennyiben a szerződő felek erről másként nem állapodtak meg, akkor a fizetés átutalással történik. A fordítóirodának joga van, hogy megfelelő részfizetést illetve készpénzes fizetést kérjen.
Átutalások esetében a fizetési határidő – tekintet nélkül a fordítás átvételének napjára – a számla kiállításától számított 8 munkanap. Felek a számla esedékességét illetően eltérő határidőben is megállapodhatnak.
8.2 Fizetési késedelem esetén a fordítóiroda egy újabb megbízás teljesítését szüneteltetheti.
8.3 A fordítóiroda szolgáltatása szellemi alkotásnak minősül. A fordítóiroda a számla teljes kifizetéséig a szellemi alkotása felhasználásához fűződő jogait fenntartja. A felhasználáshoz az engedély csak a számla teljes kifizetésével tekinthető megadottnak.
8.4 A megbízó fizetési késedelem esetén a mindenkor érvényes késedelmi kamatot is köteles megfizetni, amely a jegybanki alapkamat kétszeresének felel meg. A késedelmi kamat a késedelembe esés napjától esedékes.
8.5 A megbízó fizetési késedelme esetén a fordítóiroda fenntartja a jogot arra, hogy a nála lévő egyéb fordítási megbízásokat a teljesítésig felfüggessze. Ez a kikötés a megbízó azon megrendeléseire is vonatkozik, amelyekre a megrendelésben a felek rögzített szállítási határidőben állapodtak meg (lásd 4.1 pont).

9 VITÁS KÉRDÉSEK ELDÖNTÉSE, BÍRÓI ILLETÉKESSÉG

9.1 A szerződő felek mindent megtesznek azért, hogy esetleges vitás kérdéseiket egymás között békés úton rendezzék.
9.2 A szerződéses viszonyból eredő bármely jogvita eldöntésére a fordítóiroda a székhelye szerint illetékes bíróságot köti ki.

10 A SZERZŐDÉSBŐL ADÓDÓ KÖTELEZETTSÉGEK

A szerződés egyes pontjainak érvénytelenné válása nem érinti a szerződés többi pontját.

Budapest, 2019. január 1.